Férjhez megyek!! ;3

"Valakinek én is sokat érek,valaki bennem többet lát. Mélyebbre lát az embernél,s bennem találja meg magát."

Játékok:


Lepedőszív:

Egy nagy lepedőre egy óriási szívet festünk előzetesen. A szívbe beleírjuk az ifjú pár keresztnevét és az esküvő dátumát. Egy-egy körömvágó ollót adunk az ünnepeltek kezébe, hogy azzal vágják ki a szívet. Amikor elkészültek, át kell lépniük a lepedőszív lyukán, vagy a vőlegény karjában tartva kedvesét teszi meg a lépést. A násznép tagjai aláírásukkal és jókívánságaikkal örök emléket írhatnak a kivágott szívre, így az örökké emlék marad. 


Lufitánc:

Minden hölgy bokájához egy lufit kötözünk. Az uraknak meg kell próbálniuk tánc közben a többi pár lufijára lábukkal rátaposni és közben saját párjuk ballonjára vigyázni. (kicsit gyerekes, de még jól is elsülhet)


Esküvői ruha

Ehhez a játékhoz először is szükségünk van néhány tekercs hófehér WC-papírra. Az esküvőn osszuk a résztvevőket két vagy több 3-5 főből álló csoportra. Mindegyik csoport válasszon egy modellt az esküvői ruhájukhoz (az örömanyák általában tökéletes alanyok erre). A feladat mindegyik csoportnak, hogy tervezzen és készítsen el egy "esküvői ruhát" természetesen WC-papírból. Bármilyen kiegészítőt felhasználhatnak (ékszer, virág, fátyol, fejdísz stb.), de magát a ruhát muszáj papírból készíteni. A csoportokat természetesen ki más bírálná el, mint e téma szakértője a menyasszony. Nagy mulatságban lesz mindenkinek része, nem beszélve arról, hogy az elkészített fotók örök emlékként szerepelnek majd az albumban.

Az esküvőnek vége

Játsszuk el, hogy az esküvőnek vége és eljött a nászéjszaka ideje. Sajnos azonban áramszünet tör ki, de a menyasszonynak elő kell készülni a fontos eseményre ebben a tökéletes sötétségben. Kössük be a vőlegény szemét és adjuk oda a "bőröndjét" amit gondosan megtöltöttünk különböző kellékekkel. Muszáj magára vennie egytől egyig, amit benne talál! Tegyünk bele mindent, ami egy nászútra kell: napszemüveg, férfi alsónemű, nagy méretű női fehérnemű, kertész kesztyűt stb. (természetesen mindezeket a ruhájára ölti). Amikor elkészült fotózzuk le!

Erős férfiak

A férfinak fel kell kapnia a párját, és úgy táncolnak, az nyer, aki a legtovább bírja vinni a párját.(bár ez sem egy igazán érett játék, de ha válalkozó kedvű a társaság akkor beleillik az estébe)


Legrégebbi házaspár:

a ceremóniamester vagy vőfély minden házaspárt a táncparkettre szólít és a zenekar elkezd játszani egy számot, kb. a felénél a vőfély leállítja és megkéri a táncolókat, hogy csak az a pár maradjon a táncparketten, akik már több mint öt éve házasok. A zene folytatódik tovább egy kicsit, aztán már csak azok maradnak, akik több mint tíz éve házasok, stb. stb. Végül csak egyetlenegy pár marad a táncparketten, ők azok akik az egész vendégseregben a legrégebben házasok és ők kapják meg a menyasszonyi csokrot, az ifjú párnak pedig példaértékű és szerencsét hoz a pár hosszan tartó házassága.


Hétlépés-tánc

Felállítják a mennyasszonyt az asztalra és a férjnek 7 lépésre kell előtte állnia. A vőfély feltesz egy mondókás, vicces kérdést, amire a férjnek is viccesen kell válaszolnia. Csak akkor léphet egy lépéssel közelebb, ha a násznép elégedett volt a válasszal. Ha nem akkor innia kellett valami könnyű italt. Amikor odaér a menyasszonyhoz felkapja és elviszi átöltözni a menyecske tánchoz.

Tányértörés

Mikor a mennyasszony és a vőlegény belép az étterembe, akkor összetörnek egy tányért és annak a cserepeit kell szétrugdosni a násznépnek, persze csak szimbolikusan, nem kínosan, aztán a vőlegénynek kell összeseperni és a mennyasszony tartja a lapátot hozzá. Csak aztán kezdődhet a lakodalom, ha már szépen mindent feltakarítottak.

Mennyasszony tánc - másképpen:

akik már táncoltak a mennyasszonnyal azok kört alkotnak, aztán az köré még egy kört, és a végén van 3 , 4 kor, és mikor már mindenki táncolt a mennyasszonnyal, akkor tisztára összeszűkítik a köröket, fel teszik a kezüket, közben az egyik kör balra indul a másik jobbra, így táncolnak, és a vőlegényt nem engedik be a kör közepére, aztán mikor bejut, mert persze beengedik, mert nem erőszakosan kell csinálni, akkor nagy az öröm és ujjongás, táncol az ifjú pár egy kicsit, aztán a vőlegény felkapja a mennyasszonyt és úgy mennek haza átöltözni.

Találd ki!

Találj vagy végy egy kedves kis üveg vagy más átlátszó tároló edényt, és töltsd meg cukorkával, vagy aprópénzzel. Bármi lehet, aminek köze van az esküvőhöz, esetleg magához a személyhez, aki a játékot bemutatja. Fontos, hogy tudjuk hány darab van benne mielőtt elindítjuk útjára. Adjuk körbe a játékosok között, akiknek az a feladata, hogy találják ki mennyi ez a szám. A legközelebb álló választ adó a nyertes, aki természetesen elnyeri magát az üveget.

Illetve én szeretném az esküvőmet hagyományos, mulatós (magyaros) lagzival párosítani, ezért szeretnék egy Moldvai Ördög útját eltáncolni. Ha valaki nem tudná: *Moldovai ördög útja: nagy körbe állunk, egymás kezét fogva, a zenekar rázendít, és egyre gyorsabban táncoljuk a képéseket.









Weblap látogatottság számláló:

Mai: 8
Tegnapi: 1
Heti: 9
Havi: 29
Össz.: 39 302

Látogatottság növelés
Oldal: Csaljunk mosolyt a vendégek arcára, néhány játék amivel érdekesebb lehet a mulatság :)
Férjhez megyek!! ;3 - © 2008 - 2024 - ferjhezmegyek.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »